Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Mikor az Olajfák hegyén leült, körülfogták tanítványai és kérték: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?” Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmak kezdete. Aztán majd sanyargatnak és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog mindent a nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Számos hamis próféta támad és sokat tévedésbe ejtenek. A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.