A tanítványok versengése.
18 Abban az időben a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Ő odahívott egy gyermeket, közéjük állította és így szólt: „Bizony mondom nektek: ha meg nem változtok és olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be.A bűnre csábítás.
Aki csak egyet is bűnre csábít a bennem hívő kicsinyek közül, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára s a tengerbe dobnák. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok forduljanak elő, de jaj annak, aki botrányt okoz! Ha kezed vagy lábad bűnre csábít, vágd le és vesd el magadtól. Jobb csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel vagy két lábbal az örök tűzre kerülnöd. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki és vesd el magadtól. Jobb fél szemmel bemenned az életre, mint két szemmel a gehenna tüzére kerülnöd. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Az Emberfia azért jött,hogy megmentse, ami elveszett.Az eltévedt bárány.
Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van s egy elcsatangol közülük, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a hegyen és nem megy, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.Testvéri feddés.
Ha vétkezik ellened testvéred, menj, fedd meg őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. De ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másikat, hogy két vagy három tanú bizonyítsa az ügyet. Ha azokra sem hallgat, mondd meg az egyháznak. Ha pedig a közösségre sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldotok a földön, a mennyben is föloldott lesz. Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”A szívtelen szolga.
Akkor hozzálépett Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenhétszer.” „Hasonlít ugyanis a mennyek országa egy királyemberhez, aki számot akart vetni szolgáival. Mikor elkezdte a számvetést, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből visszafizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt feleségestül, gyermekestül, vagyonostul, és úgy fizessen. De a szolga leborulva kérlelte: légy türelemmel irántam, mindent vissza fogok fizetni. Az úr megkönyörült a szolgán, elbocsátotta s tartozását is elengedte. Amint a szolga kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte és követelte: add meg, amivel tartozol. Szolgatársa leborulva kérlelte: légy türelemmel irántam, mindent vissza fogok fizetni. De ő nem engedett, hanem fogta, tömlöcbe vetette, amíg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai a történtek láttára igen elszomorodtak s menten elmondták uruknak mindazt, ami történt. Az úr maga elé idézte őt és így szólt hozzá: te gonosz szolga! Kérésedre elengedtem minden tartozásodat. Nem kellett volna neked is megszánnod szolgatársadat, mint ahogy én megszántalak téged? Erre haragjában átadta őt a poroszlóknak, amíg meg nem fizeti minden tartozását. Így tesz mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát felebarátjának.”Jézus működése Júdeában és Jeruzsálemben
Út Jeruzsálem felé
A házasság fölbonthatatlansága.
19 Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából és Júdea határába ment, a Jordánon túlra. Nagy tömeg kísérte, s ő meggyógyította betegeiket. Akkor odaléptek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Megkérdezték: „Szabad-e a férfinak bármi okból elbocsátania feleségét?” Ő így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket és azt mondta: a férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik és a kettő testben egy lesz? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” De azok erősködtek: „Miért parancsolta hát Mózes a válólevéllel történő elbocsátást?” Ő kijelentette: „Mózes keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – kivéve ha törvénytelen élettársa – és mást vesz el, házasságtörést követ el. Aki pedig elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.”Önkéntes szüzesség.
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” Ő így válaszolt: „Nem mindenki tudja fölfogni ezt, csak akinek Isten megadja. Van, aki anyja méhéből úgy született, hogy képtelen házasságra, van, akit az emberek tettek képtelenné rá, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki föl tudja fogni, fogja föl!”Jézus és a gyermekek.
Akkor gyermekeket hoztak hozzá, hogy rájuk tegye kezét és imádkozzék. De a tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket s ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Azzal rájuk tette kezét, és tovább indult.A gazdag ifjú.
Később odalépett hozzá valaki és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” „Mit kérdesz engem a jóról? – válaszolta. Egy a jó, (az Isten). Ezért ha el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Ő tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus fölsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam (fiatal korom óta). Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.A gazdagság veszélyei.
Jézus pedig tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek: a gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Ismét mondom nektek: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” Ennek hallatára a tanítványok megdöbbenve kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”Az önkéntes szegénység jutalma.
Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: ti, akik követtetek engem, a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött. S mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap és örökségül kapja az örök életet.Példabeszéd a szőlőhegy munkásairól.
Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők. 20 Hasonlít a mennyek országa a gazdaemberhez, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőbe. Mikor három óra tájban kiment, látta, hogy mások is tétlenül ácsorognak a piacon. Így szólt hozzájuk: menjetek ti is szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok elmentek. Hat és kilenc óra körül újra kiment és ugyanúgy tett. Mikor pedig tizenegy óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Senki sem fogadott föl minket, felelték. Menjetek ti is Szőlőmbe, mondta nekik. Estére kelve így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: hívd össze a munkásokat és add ki bérüket az utolsókon kezdve az elsőkig. Jöttek tehát azok, akik tizenegy óra tájban álltak munkába és fejenkint egy dénárt kaptak. Mikor pedig az elsők jöttek, azt hitték, hogy többet fognak kapni, de ők is egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a szőlősgazda ellen: ezek az utolsók egy óra hosszat dolgoztak csak, mondták, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük. Barátom, felelte egyiküknek, nem vagyok veledigazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem az enyémmel azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők s az elsőkből utolsók.” (Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.) Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését.
Jézus elindult Jeruzsálem felé. Útközben félrevonta tizenkét (tanítványát) s figyelmeztette őket: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és az írástudók kezébe adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és megfeszítsék őt, de harmadnapra föltámad.”
Zebedeus fiai.
Akkor odajött Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt és leborult előtte, hogy kérjen valamit. „Mit akarsz?” – kérdezte. Ő így felelt: „Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?” „Készek vagyunk”, felelték. Erre így szólt hozzájuk: „Kelyhemből ugyan inni fogtok, de hogy jobbomra vagy balomra üljetek, azt nem én döntöm el, mert azoknak jár, akiknek Atyám készítette.” Ennek hallatára a többi tíz megneheztelt a két testvérre. Jézus ezért magához hívta őket és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem, aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki első akar lenni, legyen cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért.”A jerikói vakok.
Mikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg követte. Az útfélen két vak ült. Amikor meghallották, hogy Jézus megy arra, kiáltozni kezdtek: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” A nép csitította őket, hogy hallgassanak. De ők annál jobban kiabáltak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Jézus megállt, magához hívta őket és megkérdezte: „Mit tegyek veletek?” „Uram, felelték, hogy megnyíljék a szemünk.” Jézus könyörületre indulva megérintette szemüket. Azonnal visszanyerték látásukat és követték őt.A szenvedés előtti napok
Jézus bevonul Jeruzsálembe.
21 Mikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, elküldött két tanítványt ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba. Találtok ott egy megkötött szamarat s vele csikaját. Oldjátok el s vezessétek ide. Ha valaki bármit is szólna, mondjátok, hogy az Úrnak szüksége van rá, erre mindjárt elengedi.” Így kellettteljesülnie a próféta jövendölésének: „Mondjátok meg Sion leányának:
nézd, királyod vonul be hozzád,
szerényen, szamárháton,
teherhordó állat csikaján.” A tanítványok elmentek és úgy tettek, amint Jézus megparancsolta. Elhozták a szamarat és csikaját, rátették ruhájukat, ő pedig fölült. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról s az útra szórták. Az előtte járó
s utána tóduló tömeg így kiáltozott:
„Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, ki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!” Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. „Kicsoda ez?” – kérdezték. „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből” – felelte a nép.
A templom megtisztítása.
Jézus bement (Isten) templomába és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta. „Írva van, kiáltotta: az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s meggyógyította őket. Amikor a főpapok és az írástudók látták az ott művelt csodákat és a gyermekeket, akik így kiáltoztak a templomban: „Hozsanna Dávid fiának!” – méltatlankodtak és odaszóltak neki: Hallod, mit kiabálnak?” Jézus így válaszolt: „Hallom. Nem olvastátok sohasem: gyermekek és csecsemők szájával hirdetted dicséretedet?” Ezzel otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott töltötte az éjszakát.A terméketlen fügefa.
Reggel, a városba visszatérőben, megéhezett. Látott az út mellett egy fügefát. Odament hozzá, de csak leveleket talált rajta. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa tüstént elszáradt. Ennek láttára a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott el így egyszerre a fügefa?” „Bizony mondom nektek, felelte Jézus, ha hitetek lesz és nem kételkedtek, nemcsak azt tehetitek meg, ami a fügefával történt, hanem, ha ennek a hegynek azt mondjátok: emelkedjél föl és vesd magad a tengerbe! – úgy lesz. Bármit kértek bizalommal imádságtokban, megkapjátok.”Honnan van Jézus hatalma.
Ezután bement a templomba és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás közt: „Ha azt mondjuk: a mennyből volt, azt feleli: hát akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: az emberektől, félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.” „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal teszek így” – felelte ő.Példabeszéd az engedetlen testvérekről.
„Mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Elment az elsőhöz és így szólt: fiam, menj ki ma dolgozni a szőlőbe. Megyek uram, felelte, de nem ment ki. Elment a másikhoz és őt is megkérte. Nem megyek, felelte, később azonban megbánta és kiment. Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát?” „A második”, válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen, de nem hittetek neki. A vámosok és az utcanők hittek neki. Ti azonban ennek láttára sem tértetek meg és nem hittetek.”Példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról.
Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazdaember, aki szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta szőlőmunkásoknak és elutazott (messzire). Amikor eljött a szüret, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy beszedjék a termést. Ám a szőlőmunkások nekiestek a szolgáknak; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint előbb. Azokkal ugyanúgy bántak. Végre fiát küldte hozzájuk, mert azt gondolta: a fiamat csak becsülni fogják. A szőlőmunkások azonban a fiú láttára így biztatták egymást: itt az örökös! Rajta, öljük meg és mienk lesz az öröksége. Nekiestek tehát, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor eljön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőmunkásokkal?” „A gonoszokkal el fog bánni, felelték, és szőlejét más szőlőmunkásoknak adja bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” Jézus így szólt hozzájuk:„Sohasem olvastátok az Írásban:
A kő, mit az építők megvetettek,
szegletkővé lett.
Az Úr művelte ezeket,
csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett. Ezért mondom nektek: elveszítitek Isten országát és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét. Mindaz, aki e kőre esik, összezúzza magát, akire viszont rázuhan, azt szétmorzsolja.” E példabeszédek hallatára a főpapok és farizeusok megértették, hogy róluk volt szó. Az volt a szándékuk, hogy elfogják őt, de féltek a néptől, mert prófétának tartották.