Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Ő megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét”, felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a népnek. Volt néhány apróbb haluk is. Azokat is megáldotta és szétosztotta. Miután ettek és jóllaktak, hétkosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze. Mintegy négyezren voltak (akik ettek). Azután hazaküldte őket és tanítványaival bárkába szállva Dalmanuta vidékére ment.
Égi jel.
Ott farizeusok jöttek hozzá és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. Ő lelke mélyéből fölsóhajtva így szólt: „Minek kér jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket, ismét bárkába szállt és átkelt a túlsó partra.