Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
A római misszió.
Tudomásotokra akarom hozni, testvérek, hogy helyzetem javára vált az evangéliumnak. Az egész császári testőrségben és máshol is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. A testvérek közül az Úrban, bilincseimen fölbuzdulva, sokan egyre bátrabban és félelem nélkül merik hirdetni Isten igéjét. Némelyek ugyan féltékenykedve és vetélkedve hirdetik Krisztust, mások azonban jó szándékkal. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, amazok viszont vetélkedésből, s nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget szereznek nekem. De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék, bármi módon, akár érdekből, akár őszinte szándékkal. Én örülök nekik, és ezután is örülni fogok.
Az apostol helyzete.
Tudom ugyanis, hogy ez, imádságtok által és Jézus Krisztus Lelkének segítségével, üdvösségemre válik. Abban bízom és remélek, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus mint mindig, most is megdicsőül testemben – akár életemben, akár holtomban. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.